Molnár Víg Hermina

A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola, majd a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulója voltam. Az Újvidéki egyetem Természettudományi-matematikai Karán, biológia szakon végeztem. 2010 óta tanítok a Svetozar Marković Gimnáziumban. 
A természet iránti érdeklődés már gyerekkorom óta jelen volt nálam és a természetben rejlő tökéletesség a mai napig lenyűgöz. A biológia iránti érdeklődésemhez remek biológia-tanáraim is hozzájárultak az általános iskolai és a közép iskolai tanulmányaim során.
Mindig szerettem iskolába járni, így visszagondolva, nem is olyan meglepő, hogy tanár lettem.
Szeretem a hivatásom. Nincs két egyforma óra, osztály vagy nap, és a tanulóimtól én is sokat tanulhatok.
„Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.” Szabó Magda