Sípos Andrea

1983-ban születtem Szabadkán. Általános iskolai éveimet elsősorban a művészetek, különösen az irodalom, a színház és a versmondás szeretete határozta meg, ezért tanulmányaimat a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium társadalmi-nyelvi szakán folytattam 1998 és 2002 között.   

            Gimnáziumban töltött éveim alatt igyekeztem egy átfogó, kritikus világnézet kialakítására, amelynek birtokában érdeklődési köröm széles spektrumát felölelhetem, ezért az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakát választottam. 

            2006-ban, még egyetemistaként kezdtem tanítani a szabadkai Politechnikai Iskolában, majd néhány hónappal később egykori középiskolámban is.

            Munkaidőm nagy részét azóta is a gimnáziumban töltöm, továbbá részmunkaidőben dolgozom az ugyancsak szabadkai székhelyű Egészségügyi Középiskolában.

Filozófiai szaktantárgyakat tanítok magyar, szerb és horvát nyelven: filozófiatörténetet, logikát, esztétikát, orvosi etikát, továbbá polgári nevelést.

            A filozófiai tudományok közül különösen az etika és esztétika tárgyköre áll közel hozzám. Tanárként elsősorban alapvető erkölcsi értékek közvetítése, továbbá a kritikai szemlélet kialakítása a célom. Fontosnak tartom egy olyan légkör kialakítását az iskolapadban is, ami lehetővé teszi és megalapozza a párbeszédet mint a filozófia alapfeltételét.