Somogyi Anett

Úgy gondolom, hogy a gimnáziumi éveim egyik legnagyobb ajándéka az a közösség volt, amely nap mint nap körülvett, és amely által megtapasztalhattam, egyáltalán nem furcsa, ha az embernek már elsősen komoly elképzelései vannak a jövőjéről. Szerencsére egy nagyon támogató osztály tagja lehettem, akikkel igyekeztük egymást átsegíteni az eleinte szörnyen nehéznek tűnő számonkéréseken (amelyeket már egyetemistaként visszasírok), és persze az ezután következő bulira is mindig társra találtunk. Mindig büszkén jelentem ki, ha valaki a tanulmányaimról kérdez, hogy igen, én szvetozáros voltam, és ha a gimi előtt sétálok el, egy kis „otthon-érzés” kerít hatalmába.